Cim: Bellosics Bálint Kulturális és Közösségi Ház Az 1965-ben épült Művelődési Ház 2007. október 21-én ünnepélyes keretek között vette fel Bellosics Bálint néprajzkutató nevét, így azóta a Bellosics Bálint Kulturális és Közösségi Ház nevet viseli. A 2001 és 2003 között Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VFC pályázatán, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázatán elnyert támogatásból megtörtént az épület felújítása, kibővítése. A tetőtér beépítésével új közösségi színterek jöttek létre, s így a kibővített épületben már minden civil és kulturális szervezet zavartalanul végezheti tevékenységét. A 2007. évben az Oktatási Minisztérium Közkincs pályázatának köszönhetően korszerűsítésre került az épület fűtési rendszere és a régi könyvtár helyén kialakításra került a Varga Ferenc Emlékterem, mely nagyszerű lehetőséget teremt 30 – 40 fős konferenciák, rendezvények, összejövetelek megrendezésére. A Bellosics Bálint Kulturális és Közösségi Házban a színházterem (nagyterem) és a Házasságkötő terem mellett helyet kapott többek közt a Teleház, a Muszkli Klub elnevezésű kondícionáló-, és fitness terem, a Községi Televízió stúdiója, a Rendőrség Körzeti Megbízotti Irodája és az Ifjúsági Klub is. Nyitva tartás: Hétköznapokon 8:00 – 16:00 tart nyitva, de az intézmény látogatható a Kultúr Büfé nyitva tartásával megegyezően, azaz hétköznapokon 23:00 óráig, hétvégén pedig |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|