Cim: Rédics és Vonzáskörzete Fejlődéséért Közalapítvány A „Rédics és Vonzáskörzete Fejlődéséért” Közalapítványt 2000. júliusában hozta létre a helyi önkormányzat azért, hogy ezzel a félig-meddig civil szervezettel olyan feladatokra is fókuszálni tudjon, amely nem tartozik a szorosan vett önkormányzati feladatok közé, de a megfogalmazott prioritások, célok nagyban hozzájárulhatnak településen és a környéken élők életminőségének javulásához. Kezdetben a fő feladata a Teleház működtetése volt, de szép lassan a teleházon keresztül szinte a helyi közösségi élet minden területére sikerült bekapcsolódnia. Így a különféle rendezvények és programok szervezése, támogatása és lebonyolítása mögött megtalálható a közalapítvány. Többek között parlagfű szedési, szemétgyűjtési, sport és kulturális programok kerültek megrendezésre a közalapítvány égisze alatt. 2004. decemberében beindította a Muszkli Klub elnevezésű kondícionáló és fitness termet. Szervezett nyelvtanfolyamokat, számítógép-kezelői képzéseket, s sok közösségi célú pályázatot írt és bonyolított le. 2005. óta a Közösségi Televízió működtetése is átkerült a közalapítványhoz. 2006. januárja óta a legfontosabb feladata a LEADER+ program gesztorszervezeteként az Őrség-Göcsej-Hetés Akciócsoport helyi vidékfejlesztési tervének megvalósítása; a beérkezett pályázatok ellenőrzése, elfogadtatása, a projektek elszámolása és ellenőrzése. A program 2008. augusztus 31. napjával lezárult. Az Őrség-Göcsej-Hetés Akciócsoport honlapja a www.oghleader.hu címen érhető el. 2011 évben: „Komplex Közterület Fejlesztés Rédicsen” – EMVA pályázat beadásra került 9.713.283 Ft összeggel, mely az iskola melletti játszótér kialakítását, a temető kerítésének és kapujának megújítását és park kialakítását foglalta magába. 2011 évben: „Hetés Vendégül lát”, „Borfesztivál” és „ A helyi értékek útján” – LEADER pályázatok 3.642.800 Ft értékben kerültek benyújtásra, melyek 2012-ben megvalósított programokat tartalmaztak, és még abban az évben lezárásra kerültek. 2013 évben: „Fókuszban a közösségi élet” címmel LEADER pályázatot nyújtottunk be az MVH-hoz. A nyertes pályázatunkat 2014 évben bonyolítottuk le. A rendezvénysorozat-pályázat a Bánffy Heteket Gosztolában, a Rédicsi Pünkösdöt, a Reszneki Parasztolimpiát és a Rédicsi Szüret Rendezvényét foglalta magába, valamint hangosító berendezések és szaniterkonténerek kerültek beszerzésre. A 2013 évben benyújtott „Közösségi Ház és környezetének rehabilitációja” pályázat sikeresen lezárult összesen 9.478.184.- Ft értékben, melynek keretében külső és belső nyílászárók cseréje, bejárati rész akadálymentesítése, külső teraszok burkolása, térkövezés, virágládák kihelyezése, az épület nevének kiírása, fényképezőgép, kamera, projektor beszerzése valósult meg. Elnök: Stokker Pálné Kuratóriumi tagok: Vargáné Milei Klára, Rákos Istvánné Felügyelő bizottság tagjai: Vörös Istvánné, Hajdu Lajosné, Tóth Zsuzsanna A Közalapítvány céljainak megvalósulását az alábbi módokon Ön is támogathatja: Banki befizetés, illetve átutalás - OTP Bank Lenti fiók: 11749022-20030614 számú számla 18962602-1-20
_____________________________________________________________________________________ A "Rédics és Vonzáskörzete Fejlődéséért" Közalapítvány köszönetet mond támogatóinak a 2007. évi SZJA 1 %-ának felajánlásáért. A felajánlott 52.279 Ft-ból 15.684 Ft-ot működési költségekre ( posta, telefon) használtunk fel, a fennmaradó 36.595 Ft-ot tartalékba helyeztük. A közalapítvány kuratóriuma _____________________________________________________________________________________ Köszönetnyilvánítás adományokért - 2009. év
A „Rédics és Vonzáskörzete Fejlődéséért” Közalapítvány köszönetét szeretné kifejezni Stokker Sándor polgármesternek, Tóth Lajos alpolgármesternek, Soós Endre és Vargáné Milei Klára képviselőknek, hogy a 2009. évben tiszteletdíjuk 10%-ával támogatták alapítványunk működését.
2009. évi adományok:
Stokker Sándor – 128.000 Ft
Tóth Lajos – 24.720 Ft
Soós Endre – 23.300 Ft Vargáné Milei Klára - 16.500 Ft
Összesen: 192.320 Ft
Köszönjük felajánlásaikat! ______________________________________________________________________________________
Köszönetnyilvánítás adományokért - 2007. év A „Rédics és Vonzáskörzete Fejlődéséért” Közalapítvány köszönetét szeretné kifejezni Stokker Sándor polgármesternek, Tóth Lajos alpolgármesternek és Soós Endre képviselőnek, hogy a 2007. évben tiszteletdíjuk 10%-ával támogatták alapítványunk működését.
2007. évi adományok:
Stokker Sándor – 236.000 Ft
Tóth Lajos – 26.940 Ft
Soós Endre – 27.300 Ft
Összesen: 290.240 Ft
Köszönjük felajánlásaikat! ____________________________________________________________________________________ A "Rédics és Vonzáskörzete Fejlődéséért" Közalapítvány köszönetet mond támogatóinak a 2006. évi SZJA 1 %-ának felajánlásáért. A felajánlott 87.289 Ft-ot tartalékba helyeztük. A közalapítvány kuratóriuma ____________________________________________________________________________________ Dokumentumtár: A Közalapítvány 2008. évi közhasznúsági jelentése megtekinthető az alábbi linkre kattintva: 2008. évi Közhasznúsági jelentés (PDF formátum) 2009. évi közhasznúsági jelentés (PDF formátum) A Közalapítvány 2009. évi közhasznúsági jelentése megtekinthető az alábbi linkre kattintva: 2009. évi közhasznú eredmény (PDF formátum) A Közalapítvány 2010. évi közhasznúsági jelentése megtekinthető az alábbi linkre kattintva: 2010. évi közhasznú mérleg (PDF formátum) 2010. évi közhasznú eredmény (PDF formátum) A Közalapítvány 2011. évi közhasznúsági jelentése megtekinthető az alábbi linkre kattintva: 2011. évi közhasznú mérleg (PDF formátum) 2011. évi közhasznú eredmény (PDF formátum) 2011. évi közhasznú beszámoló (PDF formátum) 2011. évi közhasznúsági melléklet (PDF formátum) A Közalapítvány 2012. évi közhasznúsági jelentése megtekinthető az alábbi linkekre kattintva: 2012. évi közhasznú mérleg (PDF formátumban) 2012. évi közhasznú eredmény (PDF formátumban) 2012. évi közhasznú beszámoló (PDF formátum) 2012. évi közhasznú melléklet (PDF formátumban) A Közalapítvány 2013. évi közhasznúsági jelentése megtekinthető az alábbi linkekre kattintva: 2013. évi közhasznú mérleg (PDF formátumban) 2013. évi közhasznú eredmény (PDF formátumban) |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|