Főoldal
 
Rédics község
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Pályázatok
 
 
 
 
 
Civil szervezetek
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Intézmények
 
 
 
 
 
 
Gazdaság
 
Turizmus
 
 
 
Sport
 
 
Közérdekű információk
 
Vallás
 
 
Közérdekű adatok
 
 
     
 
Rédicsi Iskolakörzet Gyermekeiért Alapítvány

 

A Rédicsi Iskolakörzet Gyermekeiért Alapítvány bemutatása

 

Tisztelt Látogató!

 

Alapítványunk a rédicsi Móra Ferenc Általános Iskolában tanuló diákok tehetséggondozásának céljából jött létre, továbbá az intézményben folyó számítástechnika, idegen nyelv, anyanyelv, és ének-zene oktatásának támogatását vállalta fel. 1997. óta végezzük tevékenységünket.

 
Szervezetünk működése:

  • Alapítványunknak háromfős kuratóriuma van:

Tabáni Miklós elnök
Erdei Lajosné tag
Farkas Tiborné ta
g

  • A rédicsi Móra Ferenc Általános Iskola 6 pedagógusa alapította:

Molnár Tihamérné
Bíró Lívia
Pestovics Miklósné
Sztárcsevicsné Szabó Judit
Stokker Pálné
Völgyi Magdolna

  • Tevékenységünk lefedi az iskolába járó diákok közösségét
  • Tevékenységünkbe gyakran besegítenek az iskola tanulóinak családjai
  • A Rédics és Vonzáskörzete Fejlődéséért Közalapítvánnyal karöltve számos program szervezésében vettünk részt, ezek főleg közös pályázati együttműködést jelentenek
  • Szervezetünk gazdálkodása 1997-es létesítése óta stabil, amelyhez hozzájárulnak az SZJA 1%-os felajánlások, a támogatói befizetések, valamint a pályázatokon elnyert pézösszegek

Rendezvények, melyeknek szervezésében részt vettünk/veszünk

  • A Tavaszi Zsongás című tavaszi kulturális bemutatót hosszú évek óta közösen szervezzük a helyi általános iskolával
  • Iskolai sportrendezvények szervezésében, jutalmazásában szintén gyakran részt veszünk
  • A tanulók táboroztatásához (a muravidéki magyar közösség szervezésében megrendezésre Mátyás király honismereti tábor) anyagilag járult hozzá szervezetünk
  • Több ízben vállaltuk a tanulók úszásoktatásának útiköltségét, részvételi díjának bizonyos hányadát
  • Komoly részt vállaltunk és az iskolába járó tanulók tankönyvvásárlási terheinek csökkentéséhez
  • Rendszeresen hajtottunk végre az iskolában kisebb-nagyobb informatikai fejlesztéseket az iskolában
  • A községben működő Teleházhoz 1997-ben szervezetünk nyújtotta be a pályázatokat, melyből az 1998-óta máig működő Teleház eszközbeszerzésére sor került
  • Több egymást követő évben sikerrel vettünk részt az NCA Nyugat Dunántúli Kollégiuma által, az alapítványok működési költségeire kiírt pályázaton

Mivel alapítványunk non-profit civil szervezet, ezért természetesen támogatásokból, az SZJA egy százalékának felajánlásából, illetve pályázati forrásokból finanszírozza magát. Fontos tudni, hogy a kuratórium minden tisztségviselője az alapítvánnyal kapcsolatos munkáját teljes mértékben társadalmi megbízatásként végzi és éli meg, azért semmi nemű anyagi, illetve egyéb juttatást nem vesz fel.

Amennyiben bárki úgy gondolja, hogy a fentebb felsorolt tevékenységekkel, célokkal azonosulni tud, és támogatni kívánja szervezetünket, úgy azt megteheti az alább felsorolt lehetőségek igénybevételével:

Banki befizetés, illetve átutalás:

OTP Bank Nyrt. Nyugat-Dunántúli Régió, Lenti fiók: 11749022-20029009 számú számla

Sárga csekken:

Igényelhető természetesen díjmentesen a rédicsi Móra Ferenc Általános Iskolában, illetve a kuratórium bármely tagjától és elnökétől személyesen, vagy az alábbi módokon:

Telefonon:  0692/553-032 (Az iskola telefonszáma)

E-mailben: sulialapitvany@mora-redics.sulinet.hu

Az alapítvány székhelye: 8978 Rédics, Pozsonyi út 6. (Általános iskola)

Amennyiben az adóbevallási időszakban szervezetünket kívánják részesíteni 1%-os felajánlásukban, akkor adószámunk a következő:

 18956951-1-20

 

A 2011. év tevékenységéről szóló ún. közhasznúsági beszámolót az alábbi linkeken érhetik el:

2011. évi közhasznú mérleg (PDF formátum)

2011. évi közhasznú eredmény (PDF formátum)

A 2010. év tevékenységéről szóló ún. közhasznúsági beszámolót az alábbi linkeken érhetik el:

2010. évi közhasznú beszámoló (PDF formátum)

2010. évi közhasznú mérleg (PDF formátum)

2010. évi közhasznú eredmény (PDF formátum)

A 2009. év tevékenységéről szóló ún. közhasznúsági beszámolót az alábbi linkeken érhetik el:

2009. évi közhasznú beszámoló (PDF formátum)

2009. évi közhasznú mérleg (PDF formátum)

2009. évi közhasznú eredmény (PDF formátum)

A 2008. év tevékenységéről szóló ún. közhasznúsági beszámolót az alábbi linkeken érhetik el:                    

2008. évi közhasznúsági beszámoló (PDF formátumban) Megtekintés

A 2008. évi közhasznúsági beszámoló szöveges kiegészítése (PDF formátumban) Megtekintés

2008. évi eredmény (PDF formátumban) Megtekintés

2008. évi mérleg (PDF formátumban) Megtekintés

 

Tabáni Miklós
kuratóriumi elnök

_____________________________________________________________________________

  

A Rédicsi Iskolakörzet Gyermekeiért Alapítvány megköszöni a 2007. évi SZJA 1% felajánlásokat. A 131.443 Ft-ot 3 db ASUS monitor  megvásárlására fordítottuk.

Az alapítvány kuratóriuma 

_________________________________________________________________________________

A Rédicsi Iskolakörzet Gyermekeiért Alapítvány megköszöni a 2006. évi SZJA 1% felajánlásokat. A 176.246 Ft-ot 3 db számítógép megvásárlására fordítottuk.

Az alapítvány kuratóriuma

_________________________________________________________________________________

Köszönetnyilvánítás adományokért - 2009. év

A Rédicsi Iskolakörzet Gyermekeiért Alapítvány köszönetét szeretné kifejezni Farkas Tibor, Vörös Lajos és Gaál Károly képviselőknek hogy a 2009. évben az alábbi összegekkel támogatták alapítványunk működését.

2009. évi adományok:
Farkas Tibor       –           38.400 Ft
Vörös Lajos        –           18.000 Ft
Gaál Károly        –           10.000 Ft
 
Összesen:                      66.400 Ft

Köszönjük felajánlásaikat!

_________________________________________________________________________________

 


 

A Rédicsi Iskolakörzet Gyermekeiért Alapítvány

köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a 2011. évi Tavaszi

Zsongás című rendezvényt támogatták. A felajánlások

végösszege 54400 Ft lett, ami befizetésre került az

alpítvány számlájára.
 

 

 

 

Tisztelettel: Az Alapítvány Kuratóriuma

 

 

 
 
Gyengénlátók számára.
Redics.hu vakok és gyengénlátók számára is olvasható verziója.
 
  Hirdetmények
 

POZIVNICA Cross-Culural Tool-Kit HR

 
 

MEGHÍVÓ Cross-Culural Tool-Kit HU

 
 

Rédics zártkerti besorolású területeinek infrastruktuláris fejlesztése

 
 

Rédics zártkerti besorolású területeinek infrastruktuláris fejlesztése

 
 

Tájékoztatás Gosztola község lakosságának

További hirdetmények
  Aktualitások
 

Rédicsi Hírmondó 8. szám
2017-01-02 15:31:26

 
 

Szilveszter Rédicsen
2016-12-30 20:40:41

 
 

Karácsonyi műsor a kultúrházban
2016-12-12 18:37:56

 
 

Házhoz megy a MIKULÁS
2016-11-18 17:53:33

 
 
UMFT
 
Magyar falu program
Impresszum Legyen a kezdőlapom Hozzáadás a kedvencekhez
Megtekintve 9514. alkalommal.