2014. március 31-én megjelent a Rédicsi Hírmondó 1. száma, melyet a bejegyzés alatti linkre kattintva elektronikusan bárki elolvashat.
Nagyon bízom abban, hogy az új lap még nagyon sok számot meg fog érni, s hasznos eszköze lesz annak, hogy a helyi információk minden családhoz eljuthassanak.
Jelen kis hírmondónk negyedéves megjelentetésével igyekszünk minden olyan témát feldolgozni, ami településünk lakóit érinti és érdekelheti.
Igyekszünk válaszokat és magyarázatokat adni azokra a kérdésekre, amelyek a legtöbbjüket foglalkoztathatják.
Beszámolunk a település életét meghatározó fejleményekről, projektekről, pályázatokról.
A jelenbeli és a jövőbeli történések bemutatása mellett fontosnak tartjuk, hogy egy-egy írással felelevenítsük Rédics múltját is, így a következő lapszámtól kezdve olvashatnak majd településünk meghatározó, máig köztiszteletben álló személyeiről, bemutatjuk röviden intézményeink, épületeink történetét.
Igyekszünk minden korosztályhoz szólni és egy kicsit szórakoztatni is, következő lapszámunkban elindítjuk a gyermekeknek szóló rajzpályázatot, a felnőtteknek pedig történetíró pályázatot hirdetünk meg.
Önök is javasolhatnak témákat, hogy miről szeretnének olvasni, illetve szívesen várjuk olyanok jelentkezését is, akik szeretnének részt venni az újság szerkesztésében egy-egy cikk elkészítésével, egy-egy téma feldolgozásával, hiszen ez a lap az Önöké, Önökről és Önöknek szól.
Várjuk szíves véleményüket, visszajelzésüket a lappal kapcsolatban!
Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a segítségét, aki ezidáig bármivel segítette a munkánkat. Hálás köszönet érte.
Továbbra is kérek mindenkit, hogy amennyiben bármilyen jó ötlete, meglátása lenne a településünk mindennapjai, jövője kapcsán, vagy bármiben tud segíteni a helyi közösségünk életét illetően, keressen meg minket. Számunkra minden itt élő véleménye fontos, hiszen akkor tudunk jó döntéseket hozni, ha ismerjük az itt lakók elképzelését, véleményét!
Településünk minden lakójának nagyon jó egészséget és békés, boldog életet kívánok!
Tóth Lajos polgármester
LETÖLTÉS - Rédicsi Hírmondó 2014. március (1. szám)
|